2015. november 29., vasárnap

Edzésnapló vége 1. (2007 - 2015)

Letelt a mesés 7 év, ami mindig elég valamire, de már érdemes rá emlékezni is. 2007 szeptemberében tartottam az első karate edzést gyerekeknek és idén tavasszal az utolsót. 

Nem volt soha titok, hogy nem fogom életem végéig csinálni. Amikor elkezdtem nem tudtam meddig tart majd, talán 5-nél többet mondtam volna, de 15-nél kevesebbet. Ennyi lett hát belőle. A munka nyelvén fogalmazva egy szép alprojekt lett a nagyobb karatés tevékenységemben. 

Az edzői munkám két dologra épült. A tanítóképzőn szerzett testnevelési módszertanok és a karate összekapcsolására, valamint apaként a fiaimnak adható mozgás mintára. Amennyire lehetett bele is vittem a módszertani tudásom az edzéstervek írásával és betartásával, de legalább ilyen fontos volt az az edzések jó hangulata, az öröm adása a tanítványoknak. 

Nagyon intenzív élményeim vannak az edzésekből. A hét év alatt három helyszín, három eltérő hangulat, különböző segítők és létszámok.

A Vendel utcában kezdtünk, ahol nagyon kis létszámú csoportom volt. Az első tanítványaim a saját  fiam, az ismerősök gyermekei és pár új srác voltak. 

Első csapatom a Vendel utcai kisteremben 2007 szeptemberében... 





Ennek az időszaknak az előnye a teljes oktatás lett. Mindenkivel volt időm foglalkozni, figyelni a mozgását és a fejlődését. A terem alkalmas volt birkózásra is, ami nagyon jól megalapozta a mozgást és a küzdelmeket. Az alábbi keretekben mozogtunk: 


  • Képességfejlesztés alapmozgásokkal, sok talajgyakorlat, gurulás, birkózás
  • Sok-sok labda a térérzékelés és ritmus fejlesztéshez
  • Képesség fejlesztés Karate technikákkal
  • Kalligráfia és Káta értelmezések az érdeklődés fokozására


Az egyik kedvencünk a kis rugby labda volt....


A zsámoly tökéletes kalligráfiához...


A gyors labdaadogatás az egyik legjobb fejlesztő...


Birkózás....balhé... öröm....



A Vendel utcai munkánk ráfizetéses volt, vagy én pótoltam ki a hiányzó terembért, vagy a BHMSE kasszából kaptunk segítséget. (Ez a helyzet adta az ötletet a Pont és Kör Alapítvány létrehozásához.) A Vendel utcai nagyon jó terem volt, de messze volt az iskoláktól és nem sikerült nagyobb létszámot elérni, amivel legalább önköltséges lett volna a munka. Így igazodva a tanévhez a nyár után átköltöztünk a Mester utcába.


2008 szeptemberétől a Molnár F. suliban folytattuk, ahol már beindult a "klub" hangulat. Voltak időszakok, amikor 30 tanítvánnyal mozogtam együtt. Itt már jelentkezett az edzői dilemma. szervezet fejlesztés vagy minőségi edzésmunka. Nagyon nehéz pillanatokat éltem meg, néha egyedül kellett mozgatnom 4 éves csetlő-botló gyerekeket és 12 éves bunyózni akaró kiskamaszokat. Olyan feladatokat kellett kitalálnom, amiben mindenki a saját szintjén teljesít, élvezi és nem jelent veszélyt a másikra. Idővel kaptam edzői segítséget is. Horváth Ildikó és Szatmári Vera érkezésével már fel tudtuk osztani a gyerekeket és kis csoportokban mozogtunk. 2008 és 2012 között nagyon jó időszakot éltünk meg, jó hangulatú edzések voltak. 

A nagy létszám komoly pedagógiai tudást adott. Kipróbálhattam „élőben” minden tudásom a közösség irányításával, motivációval és szervezésével kapcsolatban. A terem a maga poros, piszkos állapotában alkalmas volt a karatéhoz. (A ferencvárosi atlétikai klub gyakorló terme volt a 20. század elejétől, sok régi felszereléssel és a ritkaságszámba menő szivacsmedencével. Ezt sajnos később lefedték, de ameddig volt, addig a gyerekek kedvenc ugrálós helyeként bevettük a műsorba). Sok mozgásfejlesztő akadálypályát építettünk, amit a gyerekek nagyon szerettek. 


A még létező szivacs gödör felett a halállétra....


Kihon darbuka dobbal (kezemben) amit nagyon szerettek a gyerekek...


A kisközösség...


Az akadálypálya...


Mutatom....


Mondom...


Nézem... 


Az öbölbe is szívesen mentünk tavasszal...


A nagyobb közösség...


A Molnár Sulis létünk megszűnésének oka szomorú magyar valóság. Az iskolák tantermeinek a bérbeadását elvették az iskoláktól és egy kerületi „okos szervezet” végzi. Így kaptunk egy telefont 2013 augusztus 26-án, hogy sajnos már szeptembertől nem adják a termet. Elég sok pénzt termeltünk nekik 5 éven át, így ez a helyzet meglehetősen méltatlan volt. Amikor felmerült, hogy a termek feletti rendelkezést így központosítják azonnal éreztem, hogy velünk így fognak eljárni. .   

A zenére kátázás.... a ritmus belsővé tétele....


video

A csipeszharcok...

video

A kezdeti kis küzdelmek....

video


2012-ben így az Angyal utca lett a logikus előrelépés. A ferencvárosi felnőtt csoportnak (akkor még BHMSE) is lépnie kellett, mert ők időközben kinőtték a termüket. Egy hosszabb beszélgetésben elmondtam Balázsnak (Kovács Balázs sensei) mikét látom a jövőt és a lehetőségeimet. Rövid keresés után találtunk egy jó edzőtermet és elhatároztuk, hogy a két csapatot összevonjuk. 

A Molnár sulit azért érzelmileg nehéz volt elengednem. Én építettem, fejlesztettem, minden gyereket kicsi kora óta ismertem. De tudtam, hogy az idő múlásával szakmai szempontból zsákutca lesz és ez a tény segített némileg vigasztalódni és a döntést meghozni. Hosszú távon a gyerekeknek sem lett volna jó. A folyamatos őrlődés a csapat létszámának a megtartása, szervezése, valamint újak felvétele versus a régi tanítványok fejlesztése már megoldhatatlan terhet rakott rám. Nem volt annyi időm a munka mellett, hogy erre megoldást találjak. (Pl. még egy edzés a héten). Talán még 1 vagy 2 edző csatlakozásával tovább tudtunk volna lépni, de nem volt rá jelentkező a klubból. A döntésem egyértelmű volt, az eszem húzott a kisebb létszám, jobb karate irányába. 

Érzelmileg is csapdába kerültem, mert jobban ragaszkodtam a régebbi tanítványaimhoz, mint az később csatlakozókhoz. Számítani lehetett rá, hogy az életkoruk miatt ők (Molnár Tibor és Kriszta, Margitics Laci, Pató Bálint, Rehák Máté, Misa és Bennó, Soma, Samu, Roli….) előbb utóbb kinőnek a gyerekcsoportból vagy befejezik a karatét. 

Másképpen fogalmazva büszke vagyok, hogy sikerült egy „generációt” elvinni a kyokushin lényegéhez, de nem akartam belefogni egy második intenzívebb edzői időszakba, hogy egy új gyerekcsapatot felépítsek. Ezt a feladatot átadtam Balázsnak (és most már) az Ippon Dojónak. 

A következő bejegyzésben a mozgásról, gyerekekről és a fejlesztési lehetőségekről....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése