Dan vizsga élmények 1.

Most, hogy túl vagyok rajta és lassan emlékké kezd formálódni a jászberényi Dan vizsga, összeszedem melyek voltak a felkészülés és a vizsga legjobb pillanatai, mi „jött be”, mi kevésbé és egyáltalán hogy is éltem meg.

A „testi” felkészülés, avagy a program

Januárban kezdtem célirányosan készülni a vizsgára. Fontos volt terveznem, mert nagyon kevés idő állt rendelkezésemre, hogy gyakoroljak. Jól ki kellett találnom. Hétköznap délután 6-ig dolgozom Budaörsön, ahonnét 7 felé érek haza. Ez alól kivétel volt a kedd és a csütörtök, amikor 6-kor már a gyerekek edzéseit tartottam. Ez heti két alkalom, így saját edzésemre hétfőn és szerdánként volt alkalmam. Így beszorítva felértékelődtek a hétvégék. Az alábbi rendet találtam ki és tartottam januártól május végéig:

• Hétfő – futás, kihon vagy kettle bell általában otthon
• Kedd – edzés tartása gyerekeknek + utána gyakorlás vagy erősítés
• Szerda – saját (főleg) kihon edzés az OMÁ-ban
• Csütörtök – edzés tartása a gyerekeknek + utána laza gyakorlás, medi ball
• Péntek – pihenő nap esetleg medi ball
• Szombat vagy vasárnap – egyedül gyakorlás az OMÁ-ban vagy futás, vagy bicikli vagy kettle bell

A vége felé tudatosan változtattam meg a rendet, mert az a tapasztalatom, hogy egy próbatétel előtti utolsó intenzív időszakot nem szabad ugyanúgy csinálni, mint az egész felkészülést. Fel kell pörögni, amihez más hatások kellenek. A tempót amúgy is fokoztam, mert áprilistól már többször mentem hétfőnként is az OMÁ-ba és csináltam a küzdő edzéseket is. Ezek voltak a „nehéz hetek”, amikor lényegében minden este edzettem, gyakoroltam. Ebbő váltottam át hirtelen május végével Balázs edzéseire. Kedden, csütörtökön és pénteken. (Már nem tartottam gyerekedzést). Folytattam a hétfői vagy hétvégi futásokat. A korábbi tapasztalatok alapján (na meg  a nagyon tervezett idő miatt) döntenem kellett, mit helyezek a felkészülésem során a központba.  Azt felmértem, hogy a kihon és a teljes fizikai felkészülés nem fog menni úgy, ahogy én akarom. Egyértelmű volt, választanom kellett:  a kihont tettem első helyre.     

A kínos pillanatok:

A vádlim. Ez már 5 éve gond, nem bírja a terhelést. De idáig hosszabb távnál jelentkezett, így kezelhető volt. Tavaly már voltak rossz pillanatok, de most a Petőfi Híd – Soroksári híd oda vissza is problémát okozott. Életemben először kellett szembesülnöm azzal az élménnyel, hogy a testem nem engedelmeskedik. Olyan fájdalmaim voltak, amivel nem tudtam tovább futni.  Éles, metsző érzés, mintha tűt szúrtak volna a vádlimba. Gyorsan kérdezősködtem mi is ez. Szerencsére Molnár Zsolt rendszeresen fut, így a FB-on beajánlott egy futós közösségbe, ahol sok szempontot kaptam.  Mindegyiket ellenőriztem, így valószínű, hogy az évek múlásával a vádlim keményebbé vált és nem bírja a terhelést. Nyújtanom kell ezentúl  futás előtt, közben és utána is.  A végén a futásokat már így csináltam, állandó szúráshatáron futottam.

Az alkarom. Májusban elmentem egy gyors tekerésre a biciklivel, ami rázós terepen volt. Másnap nem tudtam a bal kezemmel  fogni. A folyamatos rázástól a teljes alkarom ínkészlete begyulladt.  Valószínű a kettle bell bekészített ennek. Ettől már nem szabadultam, az egész tábor alatt fáslizva volt. Cataflam délelőtt, délután.  Így az utolsó hónapban már nem vettem kézbe a kettle bellt. 

Nagyon jó volt és sokat beépítettem ezekből az élményekből:

• Az saját edzések az OMÁ-ban amikor 2 órákat kátáztam egyedül. Elmélyülés volt a javából. Az ott szerzett képek, nagyon jól visszajöttek a vizsgán.
• Feri szerdai edzései, ahol a teljes test használatot gyakoroltuk u.n. kihon alapokkal. Ez erősített és új dimenziókat adott.
• Balázs pénteki kihon és káta edzései (nagyon fáradtan, de örömmel csináltam őket), az elemzésekkel és a pontosság javításával.
• A 10 küzdelem júniusban, kétszer csináltuk meg, edzések után. A folyamatos nyomás alatt tartás jobb volt, mint a tavalyi nagy verés.

Nagyon hasznosnak bizonyult, hogy mindkét edzőm tett a gyakorlatok közé erős váltásokat. Pl. káta után erősítő blokk, kihon gyakorlat után plenk tartása, négyütemű fekvőtámasz egy levegővétellel 3 x 30 mp-ig, stb. Ezek az élmények 1000%-osan visszajöttek a dan vizsgán! Majd a következő bejegyzésben leírom miért...

Az érzelmi és szellemi, avagy a tartalom…

A feszített tempó miatt az elején kigondoltam a belső képleteket is. Hat hónap éppen elég hosszú, hogy legyenek benne rosszabb szakaszok is. Tudtam, hogy nem leszek képes minden edzésre úgy érkezni, hogy „ide nekem, megeszem a vasat is”. A munka, a család meg a sok önadminisztráció ( a modern életvitel baszakodásai) állandó figyelem elterelők és nagyon viszik az energiát. A két világ kettéválasztása amúgy is nehéz. Kitaláltam, hogy mi lenne, ha nem erőlködnék. Volt egy mondat tavaly, ami nagyon nagy hatással volt rám: ha az akarat és a képzelet egymásnak feszül, mindig a képzelet nyer. Erre építettem! Így nem az edzés időpontokra való hangolódás és a gyakorlás közbeni kemény akaratot választottam stratégiának, hanem a képzeletbeli folyamatos karatézást.  Azt erősítettem magamban, hogy amikor felkelek reggel már karatézom. Úgy megyek, mintha a dojóban mennék. Nem törekedtem arra, hogy spóroljak napközben a figyelmemmel, mert délután majd nagyon ott kell lennem és teljesítenem. Reggel felhúztam magam egy energia szintre és képzeletben folyamatosan edzésben voltam.

Amikor napközben szünet volt a munkában kátákon gondolkodtam, vagy erősítésen, technikákon. Amikor megérkeztem délután a dojóba, csak ruhát cseréltem, de agyban ott folytattam, ahol reggel elkezdtem.  Mindig volt valami karate szempont mindenben, amit csináltam talán az evést kivéve.  Állandó kontextusban tartottam magam. Megnéztem az összes karatés filmet, ami otthon van. Néztem mit csinálnak, hogyan mozognak. Kerestem ezekre egy-egy kyós technikát. Ha eszembe jutott valami, félrementem a munkahelyen vagy otthon és kipróbáltam. Leütöttem egy kombinációt, megcsináltam egy fordulást. Amikor nem tudtam egyedül lenni, de nem kellett figyelnem, akkor fejben karatéztam. A dolog így leírva furcsának tűnik, de pár nap alatt rá lehet kattanni és elég jó tudatállapotot ad. (Néha szórakoztató is tud lenni). De ami számomra lényeges volt, nem kellett energiát mozgósítanom, hogy kezeljem az átmeneteket és nem görcsöltem be az akarati tényezővel a 6 hónap során.

A következő bejegyzés majd a vizsgáról szól... :)