Dan vizsga élmények 2.

A jászberényi kollégium már ismerős volt, hangos osu-val köszöntem a hűtőnek, ami a nagy melegben fontos partner...

Az edzések nagyon jók voltak. Ez a vonal, amit 6 éve kezdtünk mostanra beérett. Mind a felfogásban, mind az oktatók személyében. Anna, Stefi és Feri is nagyon jól magyaráz, jól építi fel a gyakorlás menetét. Nyugodtan és érdeklődéssel lehetett feloldódni a mozgásban, akár 40 fokos napsütésben is.  Tavaly tudatosan kerestem Stefi edzéseit, az idén inkább Annával és Ferivel tartottam. Annával azért mert a reggeli edzések alkalmával a korábbi táborokban is jó példákat és jó párhuzamokat vont  a mozgásformákkal kapcsolatban, Feritől meg arra számítottam, hogy jól összefoglalja azt, amit egy éven át szerdánként oktatott nekem az OMÁ-ban.  Jól gondolkodtam…

A nagyszerű pénteki nap

Pénteken a tábor fele átutazott a Balaton mellé, hogy egy napot közösen gyakoroljon a másik „brenccsel”.  Midori mester siófoki látogatása volt a közös nevező.  Agócs Tibi maradt velünk, reggel egy jó ütemű pajzsos edzést vezetett, ami kellően felébresztett. Utána egyedül kint maradtam a műfüves pályán és végig vettem az összes nehéz fordulást a kátákban. Különösen a Saiha végét, amikor zenkutsuból neko ashi dachiba kell érkezni 180 fokot fordulva. Ez nekem problémás, mert természetes mozgással én kokutsuba érkezem. Azon a 15 cm-en dolgoztam vagy 20 percet. A délelőtti tréning előtt nagy volt a tanácstalanság, hova, merre megyünk. Az ilyen helyzeteket szeretem, mert ilyenkor elő lehet állni egy olyan kéréssel, hogy gyakorolni szeretnék a  vizsgára. De ez most nem csak nekem jutott eszembe. Páran oda álltunk Tibor elé és megkértük, hogy maradhassunk a kollégium tornatermében. Némi zavar keletkezett és vicces helyzet lett belőle, mert amikor a többiek meghallották, hogy ez opció, akkor persze mindenki jött volna. Tibor gyorsan döntött, azok maradhattunk, akik kértük, a csatlakozóknak nyista. Polyák mester és Pantelics Péter kis csapatához csapódtam. Nagyszerű hangulatban végig vettük a kihon alapokat, Péter számolt és irányított, a szünetekben meg közösen megbeszéltük ki mit lát, érez. Olyan jól felhangoltuk egymást, hogy megállapodtunk, lesz ami lesz, de mi délután ugyanebben a körben kátázunk. A kátákat eleinte szintén számolásra vettük, de a pinan káták után már osztódtunk, a gyakorlás vége felé meg egyedül csinálta mindenki a „sajátját”.  Ez a nyugodt, gyakorlós nap nagyon kellett! Arra gondoltam, hogy a vizsgázók, de legalább a Dan vizsgázók számára a táborban mindig kellene hagyni legalább egy edzést a saját belátáson alapuló felkészülésre. Most nekem nagyon sokat számított, hogy a vizsga előtt egy nap alatt összeraktam, „szintetizáltam” az egész mozgásomat.  Másnap a vizsgán már nem izgultam. (Ez olyan korral vagy rutinnal járó izé lehet, hogy a feszültség egyre előrébb jön. Csütörtökön voltam izgalmi állapotban, pénteken és szombaton már nem).

D-day

Ébredés után erős kávé pár savasodást gátló tablettával. Ezek az egyedüli rásegítők, amivel élek a hosszú terhelések előtt. A reggelit kihagytam, ott semmi olyat nem adnak, ami jó a 3 órás vizsgára. Az energizálás további titkos összetevői a következők: egy alma, egy snickers csoki, aztán 20 perc szünet és még egy alma és még egy snickers. Ennél jobban semmi nem ad tartós energiát. Az alma miatt meg szomjas sem vagyok, nincs iváskényszerem, ami nem utolsó szempont! Most egy váratlan desszert is jött, Olivér benyitott a szobába, és a kezembe nyomott egy fürt igen érett banánt. Erre szükségetek lesz! – mondta, és elviharzott. Annyira meglepődtem, hogy meg is ettem egyet. Még éppen lement, dugig voltam.  A vizsgára bekészítettem egy sportitalt (rózsaszín borzalom, de legalább grapefruit ízű, amit jó) és egy palack vizet. Aztán jött a busz és indultunk. Feri lekísért és sok sikert kívánt, ami jól esett.

Rövid aklimatizálódás, feszült arcok, kényszeres beszélgetések.  Karmazin Shihan pontosan érkezett, 9 kor el is kezdtük. Röviden ismertette a vizsga menetét és megígérte, hogy 40 percenként lesz kis pihenő, ihatunk a nagy meleg miatt.

Első 30-40 perc Shihan jóga alapú bemelegítése és nyújtása volt. Ez megnyugtat és lazít. A gyerekekkel végzett munka itt visszaköszön, még a shíva állás is simán megy, stabil maradok benne. Aztán robban a karate. Rúgástechnikák jodan magasságban, kombinációk, oda vissza.  Ebben egy alkalommal teljesen kiestem a ritmusból, egy hosszat végig kalimpáltam, de gyorsan rendeztem a végtagjaimat. Ez a rúgásos rész kb. 15 perc lehetett. Utána kihon. Sanchin dachiban védések, ütések. Kombinációk…  aztán állásból mozgásba mentünk át. Főleg zenkutsu és kiba, néha kokutsu. Oda – vissza. A kiba dachi yoko keage, yoko geri szakaszoknál kerültem a mélypontra. Időben is stimmel, másfél óra, a testem jelzett ehhez van szokva.  A következő pihenőnél gyorsan ittam és elkezdem a "vízlerázást". (Hintamozgás + kezek lerázása, mintha vizes lenne). Nem feltűnően csináltam, kicsit félrefordulva, magamnak. 

Ennek előzménye, hogy tavasszal az egyik küzdő edzésen foglalkoztunk a test rendezésével. Mindenki kidolgozhat magának egy saját mozgássort, amivel a terhelés (mindegy hogy kihon vagy kumite) közbeni kis szünetekben újra tudja rendezni a testét és a figyelmét. Sokan csinálják tudattalanul is. Én a karate gi nyakának a megrántását csinálom már hosszú évek óta. Nem emlékszem mikor alakult ki és miért pont ez. Megfogom a gí két szélét a mellem magasságában és megrántom, hogy hátul a nyakamon csattanjon a vastag szegélye. Egy kvázi öntockos. Valószínűleg pozitívan stimulálja a kisagyat, ami rendezi a figyelmemet. Utána néztem és tényleg! Tavasszal ehhez hozzá tettem a lerázást, a „robbantást”. A kettő együtt jó energizáló!

Nem emlékszem mikor váltottunk a kátára, valószínű a 2. óra végén.  A taikioku kátákkal kezdtük és haladtunk egészen az 1. Danos szintig. Minden kátát 2-szer vagy 3-szor csináltunk meg. Számolásra és folyamatosan is. Amikor elértünk egy fokozat váltásig, akkor az első sor erőnléttel folytatta, a többieknek meg hátat kellett fordítanunk és várni. Amikor végeztek az ügyességi és erőnléti feladatokkal, akkor Shihan elköszönt tőlük és mi folytattuk a kátákkal. A káták jól mentek, igyekeztem mindent bekapcsolni, amit a hosszú hétvégi gyakorlások alatt összeállt.  De egy –egy hátraarcos szakasz az álldogálással a melegben és az újra felpörgés kényszere a következő kátára gyorsan vitte az energiámat. 

A vizsgáról KÉPEK ITT.

Utolsó sorként maradtunk az erőnlétre. Azt gondoltam, hogy megint bénázni fogok, mint a korábbi vizsgákon. Erőből, vicsorogva majd megcsinálom. De ekkor saját magamat is megdöbbentve megint átálltam a képzeletre. Tudtam, hogy ez a vége, nem lesz utána már kihon. Jött az emlék, hogy Feri sok alkalommal csináltatott velünk plenk tartást és 4 ütemű fekvőket káta közben és Balázs is kért pörgős erőnlétet a pénteki káta edzések után.  Visszajöttek ezek a képek. Eldobtam az egész feszültséget. Már nem megcsinálni akartam, hanem megtörtént velem. Volt fekvőtámasz seikenen, kokkenen, ujjakon, kankuban. Felülés, felugrás, guggolás. Shihan kért rúgás kombinációkat, egyenként kellett megcsinálni, mindenki előtt megállt és megnézte. Aztán mawashi gerit rúgni a tenyerébe, haladásban. Kombinációkat nagyon gyors számolással oda vissza.  És ahogy szokott hirtelen vége lett. Összesen 3 óra 16 perc volt. Amikor kiléptem a teremből és meghajoltam, éppen szemben volt a csarnok falán az óra.

Ebéd, alvás színlelés majd készülés… és vissza a csarnokba. Hosszúra nyúlt fényképezéssel , ismerősök üdvözlésével lassan kialakul a sorrend.  Jöttek a klubból látogatók… nagyon megörültem Krisztának, Andinak, Tibornak és Zsoltnak, egészen kedves tőlük, hogy eljöttek. Ők is és a többiek is mind erőt adtak…

Az első küzdelem nagyon rossz volt. Akkora feszültség volt bennem, hogy alig tudtam mozogni. Rám szakadt a „végre itt vagyok”, ami nagyon bénítólag hatott. Most nem tudtam kilendülni a helyzetből. Szerencsére Krasznai Tamás volt az első segítő, aki ismerős, 24 órásokon már többször bunyóztunk együtt.  Észre is vette, azonnal szólt, hogy jöjjek ki ebből a helyzetből. 

Aztán jöttek a nagy emberek. Többségében nálam erősebb, nagyokat ütő küzdők. Igyekeztem tartani a teret, kimozogni, válaszolni mindenre. Ez kb. a 6. küzdelemig ment is. Aztán jött az „amnéziás” szakasz. Sok küzdelmet néztem már, tavaly is figyeltem a 10 küzdelmes senior szakaszt. Tudtam, hogy a végén nagyon meg fognak hajtani. Így is lett. Az utolsó 3 nem volt életem csúcspontja. Többször összecsuklottam. Ez főleg a bordára kapott nagyon erős ütések után történt. Addigra már annyira szét volt ütve a bal oldalam, hogy egy-egy erős találatnál a térdemből kiszaladt a tartás. Egy pillanatra sem gondoltam, hogy feladom, de támadásra már nem maradt energiám, csak az integritásom őrzésére, a belső küzdelemre. Aztán hirtelen vége lett.

A küzdelmek után a bal oldalamon minden egyes levegővételnél 5-6 bordám pattogó hangot adott.  (Ez egy héten át így maradt). Amikor magamhoz tértem odamentem a mentőorvoshoz, megnézte a bal oldalam. Azt mondta valószínű a porcok a bordák között elmozdultak és zúzódtak. Ajánlotta, hogy menjek röntgenre, de éles fájdalmat akkor nem éreztem, így nem mentem. Másnapra megjött a szúró fájdalom is, de akkor már éreztem, hogy nincs komoly baj. 

Hát így történt.... hosszú menetelés volt 2011-től, de minden percét élveztem, az enyém volt. Sok dolgot megértettem, átéltem és gazdagodtam. 

Ous!