Szombaton (a tavalyihoz hasonlóan) klubrendezvény keretében versenyt rendeztünk a legkisebbeknek és a kicsit már nagyobbaknak. Voltak meghívott klubok, de nem volt tömeg, nagyon kellemes hangulatú verseny lett. A csipeszharc az "én asztalom", így hát csináltunk egy jó kis vidám harcászatot. A nagyobb tanítványaim kátában indultak, kimondottan tapasztalat szerzés volt a cél. A csipeszben sikerült két móka mestert elvinni a győzelemig, jól szerepeltek a többiek is, valamint edzői életem legnagyobb meglepetése várt rám.
A showt mindenképpen Roland (Zalakovics) és Marci lopták el. Roland nagyon könnyedén és vidáman "csinálta meg" az ellenfeleit, Marci meg az eredmény hirdetésnél ugrott egy nagyot örömében. A többiek is szépen harcoltak, nagyon kiegyenlített küzdelmeket vívtak és csak a szerencse vagy a rutin hiányzott itt-ott, hogy legyőzzék az ellenfeleiket. Mindenki akart, csinálta, élvezte.
A kátában is jól teljesítettek. A "konkurencia" főlé lőtt, vagyis jellemzően a rangsorban egy nehezebb kátát gyakoroltak be a versenyre. Mi a pinan ichi kátával készültünk. A többiek sorra bemondták a pinan ni kátát, ami a bírói gyakorlatban erősen feléjük billentette a döntést. (Van egy ilyen szokás, hogy ha valaki egy, az oktatási - vizsga - rangsorban később következő kátát csinál, akkor az értékesebb a bírák szemében. Szerintem ez is egy olyan eleme a bírói gyakorlatnak, ami teljesen idejét múlt és nehezen védhető, de momentán ez van). Szóval végig hátrányban voltunk. Ilyenkor nem marad más, mint jól csinálni a pinan ichit és reménykedni, hogy a versenytárs elrontja a nit. (Ami meg is történt egy esetben...).
Laci is így indult a versenyen, de csinált egy klasszis húzást! Az előzményét is ismernetek kell, hogy értsétek mi is történt! Az edzéseken mi is foglalkoztunk a pinan nivel, de még karácsony előtt. Azóta nem!!! A verseny előtt megkérdeztem a kátásokat, hogy mit választanak a versenyre. Mindenki a pinan ichit akarta. Laci is. Így lépett a tatamira. A versenytársa a pinan nit csinálta, különösebb hiba nélkül, így hát a fentieknek megfelelően nem is Laci nyerte a menetet. Utána összetört, sírt és nagyon úgy nézett ki, nem fog már semmi érdemlegeset csinálni aznap. Elmondtam neki, hogy miért a másik nyert, hogy az egy "magasabb" értékű káta, a bírók azt jobban értékelik. (Lásd a képen alább). Aztán szólították a következő menetre, ami egyben az utolsó is volt. (Négyen voltak a sorsolás szerint ebben a kategóriában). Laci ekkor bemondta a pinan nit és megcsinálta majdnem tökéletesen az ő szintjén. Vagyis megértette a helyzetét, egyedül döntött, kockáztatott és nyert! Jobban megcsinálta, mint a versenytársa, aki az elejétől fogva ezzel készült a versenyre. Én meg csak néztem nagy szemekkel.... ugyanis váratlanul szembesültem egy olyan viselkedéssel, ami felé mindig terelgetem a tanítványaimat. Hogy önállóan döntsenek és vállalják annak a rossz és a jó oldalait is. Ne nekünk felnőtteknek akarjanak megfelelni, hanem maguknak és tudatosan éljék át a döntéseik sikereit és kudarcait. Ritkán adatik meg, hogy ezt így lássam, ilyen tisztán... és ilyen váratlanul.
Jöjjön a képes riport....
Nem a faktor, nem a voice, nem csillag születik, hanem szabályismertetés...A kátában is jól teljesítettek. A "konkurencia" főlé lőtt, vagyis jellemzően a rangsorban egy nehezebb kátát gyakoroltak be a versenyre. Mi a pinan ichi kátával készültünk. A többiek sorra bemondták a pinan ni kátát, ami a bírói gyakorlatban erősen feléjük billentette a döntést. (Van egy ilyen szokás, hogy ha valaki egy, az oktatási - vizsga - rangsorban később következő kátát csinál, akkor az értékesebb a bírák szemében. Szerintem ez is egy olyan eleme a bírói gyakorlatnak, ami teljesen idejét múlt és nehezen védhető, de momentán ez van). Szóval végig hátrányban voltunk. Ilyenkor nem marad más, mint jól csinálni a pinan ichit és reménykedni, hogy a versenytárs elrontja a nit. (Ami meg is történt egy esetben...).
Laci is így indult a versenyen, de csinált egy klasszis húzást! Az előzményét is ismernetek kell, hogy értsétek mi is történt! Az edzéseken mi is foglalkoztunk a pinan nivel, de még karácsony előtt. Azóta nem!!! A verseny előtt megkérdeztem a kátásokat, hogy mit választanak a versenyre. Mindenki a pinan ichit akarta. Laci is. Így lépett a tatamira. A versenytársa a pinan nit csinálta, különösebb hiba nélkül, így hát a fentieknek megfelelően nem is Laci nyerte a menetet. Utána összetört, sírt és nagyon úgy nézett ki, nem fog már semmi érdemlegeset csinálni aznap. Elmondtam neki, hogy miért a másik nyert, hogy az egy "magasabb" értékű káta, a bírók azt jobban értékelik. (Lásd a képen alább). Aztán szólították a következő menetre, ami egyben az utolsó is volt. (Négyen voltak a sorsolás szerint ebben a kategóriában). Laci ekkor bemondta a pinan nit és megcsinálta majdnem tökéletesen az ő szintjén. Vagyis megértette a helyzetét, egyedül döntött, kockáztatott és nyert! Jobban megcsinálta, mint a versenytársa, aki az elejétől fogva ezzel készült a versenyre. Én meg csak néztem nagy szemekkel.... ugyanis váratlanul szembesültem egy olyan viselkedéssel, ami felé mindig terelgetem a tanítványaimat. Hogy önállóan döntsenek és vállalják annak a rossz és a jó oldalait is. Ne nekünk felnőtteknek akarjanak megfelelni, hanem maguknak és tudatosan éljék át a döntéseik sikereit és kudarcait. Ritkán adatik meg, hogy ezt így lássam, ilyen tisztán... és ilyen váratlanul.
Jöjjön a képes riport....
A résztvevők.... a tataminokon... tatamikon.... na, hogy is van ennek a többesszáma? Mindegy. A megnyitó!
Harc felülről... nagyon jó pillanatkép, jó testtartásokkal...
Hosszabítás következik... súlyos a tét, már csak egy.egy csipesz a versenyzőkön...
Győztes itt...
Aztán Laci az első kátában...
Lacit építgetjük az első káta után, hogy aztán csodát tegyen...
Ezek má' megin' mindig kihagynak... mindenből!
Marci unorthodox módon viselkedik: örül, hogy első lett.
A totál....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése