2011. április 3., vasárnap

A tavasz 17 pillanata (1)

Ez a tavasz a szemináriumoké. Csináltunk klubszinten felnőtteknek és gyerekeknek, valamint szerveztünk egy országosat. Haladjunk sorjában:

Klubunk életében 2009-től rendszeresek a negyedévente megrendezésre kerülő szemináriumok, amelyeket hétvégébe hajlóan szoktunk végezni. Ezek alkalmat adnak olyan tudásátadásra, amire az edzéseken nem. Olyan testi és mentális megoldások kerülnek a központba, amelyek a karate alapjaihoz tartoznak. Ezeket aztán edzéseken vagy egyéni gyakorlásaink során illesztjük be a korábban elsajátított technikák közé.

Én személy szerint nagyon sokat tanultam a szemináriumokon. Mindegyiken ott voltam és az ott tanultakat azóta is gyakorlom. Sokat kapunk, így mindent nem tudok beilleszteni a tudásomba, de igyekszem.

Sokat jelent az utóbbi két évben elindult folyamat. Nagyon nagy élmény olyan technikákat gyakorolni, amelyekről idáig csak olvastam. Mindig volt bennem egy kis kétely, hogy a kyo nem teljes. Most megkapjuk azokat a hiányzó mozaikokat, amivel teljessé tehetjük a mozgásunkat és a harcművészetünket. Figyelünk a testünkre, a légzésünkre, nem izomból oldunk meg helyzeteket, hanem tudatosan, ésszel. Ahogy telnek az évek egyre többször eszembe jut, hogy 40 felett meddig lehet még folytatni. Most már tudom, hogy ameddig mozogni tudok....






Abban teljesen biztos vagyok, hogy az új megközelítés nem idegen a kyokushin alapoktól és nem fog törést okozni a technikai rendszerben. Mert amit csinálunk az a kiteljesítése az eddig tanult mozgásoknak. Ami elgondolkodtat, az inkább a következő:

Megváltozott a tanítás módja. Ezeket a technikákat nem lehet a hagyományos katonai fegyelemben átadni. Erős kérdés, hogy a kyós dojók hangulata hogyan változik meg egy ilyen tanítási mód hatására. Miként egyeztetik össze a klubvezetők az edzések hagyományos „kemény” rendszerét a személyesebb tudásátadás formáival. Kétségtelen, hogy ez további pedagógiai felkészülést igényel, mert a tanítványok egy részének nehézséget okoz(hat) a két viszonyulási forma ugyanattól a személytől és közösségben. De elkezdtem keresni erre is a megoldást, biztos, hogy vannak olyan módszerek és megoldások, amelyek lehetővé teszik a kyos harci fegyelem megőrzését és a személyes, gondoskodóbb tudásátadást.




Gyerekszeminárium:

Most először csináltunk ilyet és nagyon meghatározó élmény volt. Ezentúl törekszünk rá, hogy ez is rendszeres legyen! Három és fél órán keresztül le tudtuk kötni közel 30 gyerek figyelmét, és ahogy az arcokon láttam olyan élményt adtunk nekik, ami hosszú távra meghatározza karatés életüket. Nem akarom részletesen leírni a történteket. A célunk az volt, hogy teljes képet mutassunk a karatéból. Az első órában Zoli sempai és Sensei vezette a mozgást, a test egysége volt a középpontban. Utána én következtem, és a földharc alapjait gyakoroltuk. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezzel a gyerekek megismerkedjenek. A későbbi térérzékelésüknek és küzdeni tudásuknak nagyon fontos, hogy bátran mozogjanak a térben. A harmadik órában meg együtt edzők a versenyhelyzeteket gyakoroltattuk a kisharcosokkal.

(Azon mindig meglepődöm a ilyen közös rendezvényeken, hogy mennyire eltérő személyiségű edzők vagyunk így négyen Balázs, Zoli, Feri és én. Ez nagyon nagy értéke ennek a klubnak).

Egy kis konzílium:



Földharcra készülve:


Gyűrjük egymást:



5 megjegyzés:

  1. Nagyon érdekes írás! Szerintetek a "személyesebb" edzések és a katonai, hierarchikusabb rendszer lazulása egy pozitív (a kor igényeinek megfelelő) változás, vagy ezzel egy szükséges rossz és hígul majd a rendszer?

    VálaszTörlés
  2. ous Zsolti, nekem is tetszik a jegyzeted! a feltett kérdésre egy picit válaszolva: -,a tudatosság fejlesztése --minden edzés pillanatban--szinte magával hozza a tanitvány ráhangolódását a folyamatra- ezáltal talán kevesebb fegyelmezésre szorul. persze ez egy folyamat , pláne nagyobb létszámú csoportoknál. Igy a "katonai" módszerek is megmaradnak , de azon a szinten, hogy kordában tartsanak, illetve néhányszor azért hogy a pattogósabb vezénylésekkel átlenditsenek bizonyos "határokon". Elsö szempont az IGÉNY megteremtése egy harcosnál, hogy Ö maga akarjon fejlödni, haladni, kérdezni. OUS FF

    VálaszTörlés
  3. Kedves Darky! Felvettem a blogodat az ajánlómba. Szémunkra ez érdekes, mert mi is edzünk kettle bell-el és keressük az erő többféle megközelítését, hiszen ERŐ karatét csinálunk. :)

    A kérdésed a lényegre irányul. A kyo azzal lett nagyon vonzó és várhatóan lesz még, hogy erős fegyelmi rendszert alkot és ezzel nevel, tartást ad. Ezt az edzők saját tehetségük alapján kezelték idáig, voltak a 80-as években túlzások is, de alapjában a rendszer hatékony.

    Nem lehet "szükséges rossz" semmi, ami hatékony és előre mutat. A feladat ott van számunkra, hogy ezentúl többféle edzési módszertant kell ismernünk és megvalósítanunk. Az edzőinknek kell fejlődni módszertanban, edzésvezetésben. valószínű többféle edzés elnevezést is fogunk alkalmazni, mint edzés, szeminárium, közös gyakorlás, szinergia, kihajtás, küzdő edzés, kihon edzés, stb... és ezek mindegyike más hangulatot jelent majd....

    VálaszTörlés
  4. Stirlic akkor már tudta, hogy a gyerek szeminárium milyen nagyon hasznos és jó volt. :)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a válaszokat! Igen, valóban igaz, hogy nem lehet semmi rossz, ami előremutató és hatékony, de..
    Na igen, ez egy örök vita, hogy vajon alkalmazkodni kell-e mindig a tradíciókhoz vagy folyamatosan alkalmazkodni kell a kor kihívásaihoz(És itt most kizárólag az edzés-megközelítésről beszélek, nem a technikai végrehajtásról) Ebben hatalmas az edzők felelőssége, és ez nagyon összetett dolog. A változó társadalmi normák, a rohanó nyugati életmód éles ellentétben áll (még mindig) a távol-keleti mentalitással. Nagyon vékony az a határvonal, hogy a karate (és ezen belül jellegénél fogva főleg a kyokushin) ne váljon elitképzéssé és megőrizze a tömegsport jellegét. Igen, az edzőnek kell megtalálnia az utat, esetenként külön edzéstervet szabni a tanítványok egy-egy csoportjára. Szerintem a karatét övező misztikum már lecsengőben van és gombamód szaporodnak az ilyen-olyan önvédelmi iskolák. Bár ezek színvonala erősen változó, azért némelyekben hatékony, komoly technikai képzés folyik. Ami viszont más, hogy ezeken az edzéseken nem folyik érdemben szellemi képzés, hiányzik a komolyabb hierarchikus rendszer, és az edzőket sem övezi akkora tisztelet, mint egy hagyományosabb harcművészetekben a Mestert, aki nem csak technikai-, hanem sokszor szellemi vezető is egyben. Visszatérve az eredeti gondolathoz, az a kérdés, hogy vajon az egyes edzők hogy találják meg az összhangot a tanítványokkal, és hogy egyensúlyba tudják-e hozni a keleti tekintélyelvű, illetve a nyugati közvetlenebb edzésvezetési irányelveket.
    /Köszönöm a blogom iránti érdeklődést, én is megtalálom a módját, hogy kilinkeljem ezt a blogot:)/

    VálaszTörlés