Erőszakos világ, erőszakos gyerekek

Az iskola egyre erőszakosabb közeg. Ennek egy jól meghatározott oka van. A mai magyar iskolák belső világa komoly különbséget mutat a "külvilág", az iskolán kívüli élethez képest. Ezek egy része már az éles szembenállásig jutott.

Az alábbi interjút az Élet és Irodalomban találtam. Herczog Mária szociológussal Novák Imre készített interjút

Az iskolai erőszak meghatározása nem egységes, abban azonban nincs vita, hogy az erőszak, akár felnőttek és gyerekek gyakorolják egymással szemben, akár gyerekek egymás közt, nem új jelenség. De vajon súlyosbodott-e a helyzet az utóbbi években, változott-e az ilyen cselekmények jellege, és mit lehet tenni a megelőzésért, a megfelelő kezelésért? „Csak holisztikus szemléletű, gyerekjogi megközelítésben működnek a jó gyakorlatok, a tiltás, korlátozás, fenyegetés nem hoz eredményt", állítja nemzetközi tapasztalatokra hivatkozva dr. Herczog Mária, az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola egyetemi docense, több gyermekvédelemmel foglalkozó nemzetközi és hazai szervezet szakértője, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja.

- Először vegyük szemügyre a helyszínt: mit lát egy szociológus, ha belép egy átlagos magyar iskolába?

- A magyar iskola többnyire nem gyerek- és felnőttbarát. Nem az a hely, ahova a gyereknek öröm belépni, mert szívesen látják, kíváncsiak rá, tiszteletben tartják az érzéseit, a gondolatait, a tudását. De a magyar iskola az ismeretek megszerzését sem szolgálja igazán, mivel sokkal fontosabbnak tartja, hogy mit nem tud és miben hibás a gyerek, mint azt, hogy miben a legjobb, hogyan lehet a kreativitását, a gondolkodását, a készségeit, a személyiségét fejleszteni. Sok iskola nem érzi feladatának a gyerekek komplex fejlesztését, az oktatás mellett testi, lelki fejlődésük figyelemmel kísérését. A problémákat elsősorban hárítani, nem pedig kezelni vagy megoldani akarja.

De a magyar iskola a felnőttek számára sem ígér sok örömet, hiszen a tanárok nagy része túlterhelt, és gyakran szenved a megbecsülés és a kompetencia hiányától. Nem kapja meg azt a figyelmet, támogatást, amire szüksége lenne, sem a képzése, továbbképzései, sem a munkája alkalmával, ezért nehezen alkalmazkodik a változó feltételekhez, rosszul viseli a nehézségeket, az elvárásokat. Az iskola nem pedagógus alkalmazottaira nálunk nem esik figyelem, pedig a portások, a takarítók, a konyhások, az adminisztratív személyzet is jelentős hatást gyakorol a gyerekekre. Jelentős problémának látom, hogy kevés az iskolapszichológus, a szociális munkás, a speciális felkészültségű iskolaorvos, ifjúsági védőnő, pedig nekik meghatározó szerepük lehetne a megelőzésben, a felmerülő gondok kezelésében, a gyerekekkel, a pedagógusokkal és a szülőkkel való közös munkában.

Végül, de nem utolsósorban nem könnyű szülőként sem bemenni az iskolába, mert ott főképp elvárásokkal fog találkozni, illetve szemrehányá­sokkal fogják illetni őt. Az iskolák többsége nem nyitott, nem átlátható, és a szülő, ha nem akar ártani a gyerekének, aligha mer felvetni kényesnek minősülő kérdéseket. A partneri kapcsolat ritka, a szülők és a tanárok bizalmatlanok egymással, előítéletesek. Kevés helyen van közös nyelv és megegyezés abban, hogy mindannyian a gyerek jól létéért munkálkodnak, jó esetben együtt.

- Nézzük a másik oldalt, az iskolai erőszak társadalmi hátterét. Mit válaszol arra az igen elterjedt vélekedésre, hogy a túl nagy szabadság és a média okozza a gyerekek erőszakos viselkedését?

- Mint minden erőszak esetében, itt is sokféle ok játszik közre, de ezek jól feltárhatók. Az iskola része a társadalomnak, és ennek megfelelően visszatükrözi mindazt, ami ott tapasztalható. Másrészt persze alakítja is a társadalom életét saját működésével.

A történelem során a napi élet a mainál jóval erőszakosabb volt, a gyerekek látták és elszenvedői is voltak ennek. Megfélemlítve, elnyomva éltek, mint ahogy a felnőttek többsége is. Nem azért nem voltak erőszakosak az is­kolában - már azon kevesek, akik a XIX. század közepe előtt iskolába jártak -, mert jobban neveltek, fegyelmezet­teb­bek voltak, hanem mert nagyon sú­lyo­sak voltak a retorziók. Persze, van írásos adalék arra is, hogy az iskolai verekedés, kegyetlenkedés akkor is problémákat okozott. Másrészt a média valóban felerősíti, közel hozza a bár­hol megtörténő borzalmakat, és maga is kínál ilyeneket, de a kutatások szerint ez azokat a gyerekeket veszé­lyez­teti, akik bizonytalanok, nem kapnak szeretetet és elfogadást a szüleiktől, akik magukra maradnak a látottak feldolgozásában, ha egyáltalán látni­uk kell ezeket. Másrészt a gyerek a körülötte élők cselekedeteiből, mintaadásából tanul, nem a kimondott szavakból. Ha azt látja, hogy a felnőttek erőszakmentesen és másokat tiszteletben tartva kezelik a konfliktusaikat, ők sem fognak másképpen tenni.

- Vagyis a gyermekek családon belüli bántalmazása vagy akár elhanyagolása oka lehet az iskolai erőszaknak is?

- Nagyon erőteljes az összefüggés. Az otthon erőszakot elszenvedő vagy elhanyagolt gyerek nagy eséllyel válik akár elkövetővé, akár áldozattá. A kutatások jól mutatják, hogy a kettő között nagyon keskeny a mezsgye, azonos okok mentén alakul ki mindkét szerep, sőt, nemegyszer az elkövető gyerek egyben áldozat is és fordítva, ha nem is feltétlenül ugyanabban a helyzetben. Az otthoni problémák jelzik a szülők kompetenciazavarait, éretlenségét, a krízist, amelyre optimális esetben az iskola érzékenyen reagál, a jelzőrendszer tagjaként tájékoztatja a gyermekjóléti szolgálatot, és közösen igyekeznek segítséget keresni és nyújtani. A bántalmazott, elhanyagolt gyerek felismerése azért is fontos, mert ez nemegyszer passzivitással, depresszióval jár, ami alapvetően befolyásolja az iskolai teljesítményt. Ezért nem csak akkor fontos szempont, ha a gyerek agresszív.

A gyerekek testi fenyítésének teljes tilalmáról szóló törvényi szabályozás Magyarországon 2005. január elsején lépett életbe, de a mai napig senki nem kapott erről megfelelő tájékoztatást, nem készültek módszertani anyagok, ismertetők, nem volt kampány, és nem került be a képzések, továbbképzések anyagába, nincs szülőképzés sem.

- Tapasztalatai szerint hol, milyen intézményekben üti fel a fejét leggyakrabban az iskolai erőszak?

- Ott, ahol a gyerekek nem kaptak lehetőséget arra, hogy megtanulják a maguk - és ezzel együtt - a mások megbecsülését, tiszteletét. Ezzel szemben, ahol segítenek nekik saját értékeik felismerésében, megerősítik önbecsülésükben, ahol jó önértékelésre, önismeretre tehetnek szert, és ahol a felnőttek mintát mutatnak a felelős és értelmes viselkedésre, ott jelentősen csökken az erőszak. Ahol a viselkedési szabályok elsősorban korlátozóak, értelmetlenek, ahol nincs mód a harag, a frusztráció kifejezésére, ahol igazságtalanságok történnek, illetve ahol nem a cselekedetet, hanem a gyereket ítélik el, rekesztik ki, ott sok az erőszak. A kutatások azt is jelzik, hogy még a leghátrányosabb helyzetű gyerekek is, ha elfogadást és őszinte érdeklődést tapasztalnak, ha megfelelő nevelésben van részük, sokkal jobban teljesítenek.

Az is tény, hogy a rosszul felszerelt iskola, a kiégett, motiválatlan, magát eszköztelennek érző pedagógus nem képes segíteni, hanem fokozza a feszültséget. Ha a metakommunikációja is elutasító, ha előítéletes, ha dühös, ha vesztesnek tekinti magát, azt a gyerekek és a szülők is érzékelik, és ennek megfelelően reagálnak.

- Szülhet-e agressziót egy-egy pedagógus beszédstílusa?

- Nagyon erőteljesen. A pedagógusok egy része nem érti, nem akarja elfogadni, hogy a minősítés, becsmérlés, megalázás, cikizés is súlyos agresszió, gyerekbántalmazás, amire a gyerek és a szülő is gyakran hasonló módon reagál. De bántalmazás az is, ha igazságtalan, ha nem enged teret a gyerek, a szülő véleményének, nem akar és nem tud szakmai segítséget kérni, együttműködni.

- Van-e alapvető különbség a falusi és a nagyvárosi iskolákban felbukkanó erőszak gyökerei között?

- Alapvetően nincs, mindegyik iskolának van előnye és hátránya. A nagyvárosi iskolában több lehetőség van a pedagógusok, a segítők megválasztására, mobilitására, több a szolgáltatás, az iskolán kívüli program, a kistelepüléseken ezzel szemben sokat segíthet a személyesség, a helyi közösség meg persze árthat is. Az iskolai erőszak amerikai szakirodalma adatokkal is bizonyítja a személyiség meghatározó voltával kapcsolatos mindennapos tapasztalatunkat. Ha az iskolai, fenntartói vezetés támogató, konstruktív, sikerorientált, akkor remek lehetőségek vannak rémes körülmények között is. Egy New York-i iskoláról írja Pedro Noguera, a téma neves kutatója, hogy amikor biztonsági berendezések, beléptető kapuk és kamerák helyett valakinek eszébe jutott a helyi hispano közösségből alkalmazni a „nagyikat" portásként, folyosói felügyelőként, akkor jelentősen csökkentek az erőszakos esetek. A nagymamáknak ugyanis volt tekintélyük, ismerték és szerették a gyerekeket, és attól kezdve nem az volt a gyerekek fő szórakozása, hogy kijátsszák az őrző-védők figyelmét. Mellesleg ez arra is jó példa, hogyan működhetnek jobban a kapcsolatok a család és az iskola között.

- A legnehezebb helyzetű gyerekeket nevelő iskolákban, ahonnan elviszik a jobb pozíciójú gyerekeket, szegregált, izolált gyerekcsoportok keletkeznek, ami felerősíti az erőszakot. Mit gondol erről?

- Az az optimális és kívánatos, hogy a különböző hátterű gyerekek és családjaik ismerjék és elfogadják egymást, így mód van a képességek mind teljesebb kibontakoztatására, ami jelentősen csökkenti a jövedelemkülönbségek, életkörülmények közötti feszültségeket. De a szegény, nehéz sorsú gyerekek iskoláiban sincs feltétlenül harc gyerek és tanár között, ha az utóbbi ismeri azokat a nehézségeket, amelyekkel a tanítványai küzdenek, és jelzi is, hogy érti és támogatja őket. Egyetlen támogató felnőtt csodákra képes, meg tudja változtatni egy gyerek rossz prognózisú jövőjét, ha komolyan veszi.

- Ezért is gondolja, hogy - amint egy interjúban mondta - „státusfüggetlen" az iskolai erőszak, csak a jobb iskola jobban maszkírozza magát?

- Hasonlóan a családon belüli erőszakhoz, a jobb helyzetű szülők, gyerekek, iskolák nem teszik ki a problémáikat az ablakba, és róluk kevésbé is feltételezik a bajt. Ha előfordul súlyos fegyelemsértés, erőszak, akkor bezárkóznak, illetve módjuk van elérni olyan szakembereket - pszichológust, pszichiátert, ügyvédet -, akiket a nehéz helyzetű gyerekeket nevelőknek alig. A legutóbbi konkrét példa a kaposvári elitgimnázium, ahonnan nem tudott a média sem érdemi információhoz jutni.

- Van-e összefüggés a tanulási nehézségek és az erőszak között?

- Az a gyerek, aki nem érti, hogy mi történik az iskolában, hogy mit várnak tőle, aki kiszorul a közösségből, nevetség tárgya lesz, nem kap pozitív visszajelzést, esélytelen, vagy passzív és érdektelen, vagy frusztrált lesz, aminek következménye az erőszakos magatartás. Ha ő is megkapja a segítséget, hogy fejlődhessen, és az erősségeit hangsúlyozzák, sokkal több eredményt érnek el.

- Hogy állunk a prevencióval ezen a területen?

- Nem látok széles körű prevenciót, az iskolák egy része nagyon igyekszik új módszereket meghonosítani, tájékozódni arról, hogy mit lehet tenni, és sokan sikerrel is alkalmazzák ezeket, de a többség akkor is elzárkózik, ha felajánlják a segítséget. Ezzel is rossz példát mutatnak azoknak a diákoknak, akiktől ugyanezt rossz néven veszik.

- Mennyire hatékony e téren a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekre költött többlettámogatás?

- Attól függ, hogyan költjük el, és tényleg rájuk költjük-e. Ha a programokat ténylegesen monitoroznák, értékelnék, majd korrigálnák, akkor nagyon megérné, bár én az univerzális ellátások híve vagyok. A kutatási adatok szerint az általános prevenció - például délutáni, hétvégi, szünidei programok - fajlagosan sokkal olcsóbbak, mert minden gyereket elérnek, és ugyanolyan hatékonyak, sőt eredményesebbek, mert nem stigmatizálnak. Nemcsak a „rászorulóknak" jár a sport- vagy kulturális program, hanem mindenkinek. Ez egyben közösséget is teremt, és lehetőséget az iskolán kívüli együttlétre felnőttnek, gyereknek, másfajta - informális - tanulásra, ami sokkal hatékonyabb lehet.

- Mikor lépik át az iskolai erőszak esetei a kriminalitás határait?

- Az attól függ, mi történt, és ki hogyan értékeli. Vannak iskolai rendbontások, súlyos szabálysértések és bűncselekmények is. A jogi szabályozás eltérhet a közvélemény vagy a pedagógia, a gyermekvédelem álláspontjától. Ha a tanárok bántalmazását nézzük, ismerni kellene az előzményeket: kik azok a tanárok, akiket inzultus, támadás ér, és pontosan mi történt? Ezek vizsgálata egy független szakmai testület feladata lenne, amely minden szempontból feltárja a történteket, majd javaslatot tesz a lehetséges megoldásokra és a megelőzésre. Ehhez persze az is kell, hogy ne alkosson mindenki azonnal véleményt, és ne ítélkezzünk, többnyire sztereotip módon. Sajnos, a média figyelme néhány napig tart, annak már nem jár utána, mi történik a későbbiekben. Akár az Erdélyi utcai iskola esetében, akár az újpesti ügyben, akár a szörnyű kaposvári gyilkosságnál az információk megrekednek, és kérdés, hogy legalább az érintett iskolák, fenntartók, gyerekek és szülők tudják-e, hogy pontosan mi történt, feldolgozzák-e utólag. Más országokban ilyenkor nyilvánosságra kerülő elemzés készül, amely eredményeképp - és a tények feltárásán túl - továbbképzések indulnak és módszertani anyagok születnek, amelyek általánosítható tanulságokkal szolgálnak.

Az iskolai erőszakos cselekmények legtöbbje olyan károkozás, amit különféle technikák alkalmazásával az intézményen belül is meg lehet oldani. Rendkívül meggyőző eredményeket hoznak a különféle erőszakmentes technikák, például a tettes-áldozat-mediáció, ahol a gyerekek, szülők, szakemberek együtt vitatják meg a történteket, és azt, hogyan lehetne jóvátenni, ami történt, és tanulni belőle.

- Vezethet-e a kezelhetetlen és erőszakos gyerekek elkülönítése eredményre?

- Ehhez elég megvizsgálni a börtönök és a javító intézetek hatékonyságát, és rögtön láthatóvá válik, hogy ezek nem segítenek. Nem kétlem, hogy szükség lehet olyan terápiás segítségre, ahol azonos problémával küzdőket egy helyen kezelnek, de ezek rövid ideig tartó, intenzív beavatkozást jelentenek. Ha kezelhetetlennek ítélt gyerekeket, akikkel minden mást megpróbáltak már, időlegesen kiemelnek, annak lehet eredménye, de egy átfogó elemzés szerint itt is alapvetően a személyre szabott és erős kapcsolatra építő munka hoz eredményt, ehhez pedig nem kell összezárni hasonló gondokkal küzdőket.

- Az iskolai erőszak áldozatainak hol van lehetőségük a rehabilitációra?

- Attól függ, kik ők. Ha a szülők keresnek segítséget, és nagyvárosban laknak, illetve van pénzük, akkor találhatnak alkalmas szakembert, az iskolák sajnos kevés figyelmet fordítanak erre, bár egyre gyakrabban halljuk, hogy az iskola igazgatója pszichológus segítségét kéri a történtek feldolgozásához, ami nagyon jó hír. Az esetek egy részében nem értik a felnőttek, hogy a gyereknek - és nekik maguknak is - szükségük van a feldolgozásra, gyászra, különben hosszan tartó, és máshol megmutatkozó hatása lesz az emésztetlen veszteségnek. Arra is szükség lenne, hogy az elkövetőknek segítsenek feldolgozni a történteket, mert a büntetés erre nem alkalmas mai formájában, nem érti a gyerek, hogy mi az összefüggés, és azt sem segít megérteni, hogy miért elfogadhatatlan az, ami történt.

- Mit mutatnak a nemzetközi tapasztalatok? Ismer-e olyan, a világ más tájain alkalmazott módszereket, gyakorlatokat, amelyeket érdemes lenne követnünk, alkalmaznunk, mert sikeresen - nálunk sikeresebben - fékezik meg az iskolai erőszakot?

- A jó példák mind arról szólnak, hogy egyéni, iskolai, kisközösségi programok vannak, amelyek elérik a szülőket is, és sokat segítenek a szakembereknek. Csak holisztikus szemléletű, gyerekjogi megközelítésben működnek a jó gyakorlatok. A tiltás, korlátozás, fenyegetés nem hoz eredményt, ezért ezek egyre inkább visszaszorulnak. A resztoratív - helyreállító - szemlélet, a mediáció különféle formái viszont látványos eredményeket hoznak.