2009. november 1., vasárnap

Értékmotiváltak vagyunk? Mennyire?

Hiába minden erőfeszítés és aprólékosan kidolgozott, személyre szabott képzési rendszer, ha a tanulók nem motiváltak.

A motivációkutatás nem olyan régi területe a tudománynak. A pszichológia a biológiából eredezteti, majd a társadalmi környezettel magyarázza. A pedagógia inkább a külső működését igyekszik megfigyelni és a számára hasznos jelenségeket felhasználni. (Adaptívan közelít, ami működik, azt használja).


A legértékesebb és minden intellektuális tevékenység alapja a belső motiváció. Ez velünk született képesség, a valóság megismerésére. A kíváncsiság és az érdeklődés tartja fenn, a célja a valóság ismerete és kiszámíthatósága. A belsővé vált motiváció hasonlóan erős. Függetlenül attól, hogy külső hatásokra alakul ki. A kötelességtudat, a szorgalom és a lelkiismeret mozgatják. Nagyon fontos a megfelelő szociális környezet, amiben kialakul.

A külső motiváció esetében a tanulás egy külső célért történik, ami lehet jutalom, elismerés vagy negatív esemény elkerülése. A presztízsmotiváció már jellemzően az idősebbek tanulására van hatással. A belső önérvényesítő akarat és a külső elismertség kívánalmából fakad.

Ezek így rendben is vannak, világosan megadnák mit kell tenni a gyerekek motiváltságának a fenntartására, alakítására. Ha szükítjük a mezőt, amiben a tanulási motivációkat vizsgáljuk és csak arra a tételre figyelünk, miszerint az iskola egyik fontos feladata a tanulók munkaerőpiacra jutásának a biztosítása akkor bajban vagyunk a motivációs eszközeinkkel.


A World Values Survey egy nemzetközi érték kutató program. Elemzi az egyes országokat a társadalmunkban jelen lévő értékek szerint. Magyarországon a munkához való viszonyban az alábbi négy jellemzőket lehet mérni, ez jellemzi az átlag magyart:

• Anyagias
• Teljesítmény megítélése problémás
• Alig van jövőképe
• Bizalmatlan

Az anyagiasság nem csak a pénzben való gondolkodást jelenti, hanem a fejlődés, a haladás tisztán anyagi, eszköz jellegű megítélését. Ennek a szemléletnek a sajátossága, hogy a korszerű technika megvételét (birtoklását) tekinti a fejlődés kizárólagos tényének. Nem foglalkozik az emberi viszonyok, az attitűd, esetlegesen a fejlődés kapcsán alakuló érzelmi változásokkal, komfortérzékkel, egyensúlyi állapotokkal.

A teljesítmény megítélése a munkatársak teljesítményének a megítélésén túl a saját teljesítmény reális felfogását is jelenti. A másik munkájának elismerésére alig vannak eljárásaink, viselkedési formáink. A saját teljesítményt meg furcsa álszeméremmel, panaszkodással vagy dicsekvésnek tűnő formában vagyunk képesek kifejezni.

A jövőképet az ország általános helyzete, az adott társadalmi poziciónk és a gazdasági tényezők legalább annyira folyásolják, mint a közvetlen munkhelyi élmények.

A bizalmatlanság mindent átható alapélménye a ami magyar közérzetnek. A rendszerváltás tapasztalatai csak fokozták a közösséggel és a hivatalos kapcsolatokkal szembeni bizalmatlanságot, amely az előző politikai rendszer hatására alakultak ki. Ezt a bizalmatlanságot nagyon nehéz áttörni, eddig még kísérletek sem voltak rá.

Ez így együtt nem egy jó keverék. Ezt tovább örökíteni az iskolákban elég komoly hiba. Mind a négyet egyszerre nem lehet (át)alakítani. Egy ország változását nem lehet az iskolákból vezényelni. (De fel lehet gyorsítani, ha már megindult!) A magyarok anyagiassága szerintem olyan mély, hogy nem lehet vele mit kezdeni iskolai, nevelési területen. Hasonlóképpen nem érzem értelmét a jövőkép fokozott iskolai formálásának. Ahhoz a tágabb (országos) környezetváltozása is szükséges lenne. Hamis jövőt prédikálni ugyanis nagyobb hiba, mint nem foglalkozni vele.

Amiben lehet tenni az a teljesítmény megítélés reális eljárásainak a kialakítása és az egymás iránti bizalom növelése. Ezekre az iskola és a nevelés alkalmasak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése