A fegyelem kialakítása és gyakorlása

A fegyelem a jelen nevelés és iskolai élet egyik érzékeny pontja. A mai gyerekekre általában rámondják, hogy fegyelmezetlenek. Ez bonyolult ügy. Egyrészt (részben) igaz, másrészt sok olyan dolgot is csinálnak, amiben van rendszer, de a kivülálló számára fegyelmezetlenségnek tűnik, mivel korábban ezeket nem lehetett csináli. A katonaságot sokan tartották régen a fegyelem egyik nagy örzőjének. Aki volt katona tudja, hogy ez azért problémás. A drill egyik oldalon fegyelmez, de a másik oldalon fegyelmezetlenné tesz. Ha nincs ott a tiszt, akkor szétesik a század.

A fegyelem is akkor ér valamit, ha idővel önfegyelemmé alakul. (Terminus technikus jövetkezik: interiorizálódik). De itt is azonnal tisztázni kell, hogy az önfegyelem nem azonos az önmegtartóztatással. Az önfegyelem jó eljárásokon és belátáson alapszik, hogy a cél érdekében visszafogom magam a viselkedésemben és tetteimben, mert így hamarabb kapom meg - vagy érem el saját erőmből - a kitűzött célt. Az önmegtartóztatás fedig erőfeszítés, (ön)elnyomás, amivel valamilyen cselekedetett száműzök az életemből. Ez rövid távon sikeres lehet, hosszú távon súlyos személyiség zavarokhoz vezethet.

A karatéról is az járja, hogy fegyelemre nevel. Ez így is van. De nem mindegy hogyan. A karate harcművészet, ami fegyelem nélkül nem is működne. Ezért több síkon is értelmezhető a fegyelem. Egyrészt létezik a dojo etiketten alapuló viselkedési fegyelem, amit be kell tartani a dojóban. Aztán létezik a karate technikák gyakorlása (kihon) közben kialakuló fegyelem, ami egyrészt testi kényszer, másrészt szellemi fejlődés. A menete nagyon fejlesztő, mert eleinte önmegtartóztatás szükséges a monoton gyakorlatok végzéséhez, ami idővel átalakul egy önként vállalt fegyelemmé és a mozgás és sikerek adta örömmel átváltozik önfegyelemmé, saját akaratból történő cselekvéssé, aminek modellje kihat más (akár nem karate) tevékenységek fegyelemmel való végzésére is. Rövidebben úgy is leírható, hogy belátásos tanulással megtanuljuk, hogyan hasznosítsuk a külső formális fegyelmet a belsőnk fegyelmezett működéséhez. Ehhez minden adott a karetéban. Egynruha, viselkedési normák, övfokozatokból adódó alá-fölé rendeltségi viszonyok, monoton gyakorlatok, nehéz fizikai munka.

A kyokuhin ezen belül még azt az élményt is megadja, hogy a fokozatok elég jól megjelenítik a teljesítményt. Aki sokat töltött el a rendszeren belül és letette a vizsgáit, annak egyértelmű és elfogadott teljesítmény alapján van magasabb fokozata.

A fegyelmet a neveléselmélet háromféleképpen csoportosítja. Az alábbiakban ezek karatés megvalósítását írom le.

1. Az engedékeny, elnéző fegyelmezési mód (laissez faire)

Ezzel nem sokat lehet kezdeni a karatés világban, mert nem működik a dojóban. Jellemzője, hogy a tanító nem szól bele a tanítványok egymás közti és általánosan viselt dolgaiba és alig irányít. Szerények a magaviselettel szembeni elvárásai, amikor fontos, akkor fenyegető vagy hízelgő magatartással irányítja a csapatát. Nem törődik a szabályszegésekkel. (Ha valaki felismerné az átlagos magyar középvezető egyik fajtáját a leírásban, akkor ne rémüljön meg. Nem véletlen, de ez már egy másik téma lenne). Az ilyen csapat tagjai idővel célvesztetté válnak, állandó manipulációkon jár az eszük, szétfeszítik a csapat kereteit, mert maguk is bizonytalanok benne.

2. Az önkényes (autokrata)

Ennek van a legnagyobb hagyománya a magyar nevelésben. A tanító - edző teljesen egyedül irányítja a csapat életét. Magas elvárásai vannak de ezek ritkán életszerűek. Eszközei a büntetés és a jutalmazás. (Terminus technikus: Meritokrácia kialakítása). Minden szabályt az edző alakít ki. Az edzések one man show keretében zajlanak, ő a főszereplő és a kontroll is egyben. A tanítványokra jellemző, hogy akkor tartják a fegyelmet és a szabályokat, ha az edző figyeli őket. Ahogy elfordul, azonnal indul elemi erővel a káosz. A tanítványok nagyon kevés önfegyelmet és önuralmat tanulnak ebben a rendszerben, mert az edző jelenléte automatikusan kiváltja, hiánya meg szükségtelenné teszi. Sok tanítvány fejlődése megakad ebben a rendszerben, aminek aztán nem találják a magyarázatát.

Ez a modell, ami teljesen elfogadott volt a szocializmusban sok esetben máig érezteti hatását a dojókban is. Vannak olyan edzők, aki csak "forntális osztálymunkára" képesek, elől állnak és végig irányítanak. Ahogy elfordulnak a tanítványaik azonnal egymásnak esnek. Az ilyen környezetből csak nagy erőfeszítéssel lehet kivállni, sok tehetséges tanítvány elvész benne. A személyiség néhány fontos összetevője, mint az önfegyelem és a motiváció fejletlenek maradnak és csak az edző jelenlétében működnek.

3. Az együttműködő közösség (kooperatív csapat)

Ez a legteljesebb forma, amiben oktatni lehet, ugyanis idővel a közösség válik tudás intenzívvé. Felhasználja, amit tanult és a maga hasznára fordítja. Az edzőtől kapott tudást egymásnak is tovább tudják adni, folyamatos az önművelődési képesség és hajlam. Ebben a rendszerben a külső kényszerített fegyelem pár hónap alatt átlényegül önfegyelemmé. Tisztán érzik a tanítványok a határokat, és a megfelelő helyzetben felismerik a megfelelő viselkedési formát.

Az edző segíti a tanítványokat az önuralmuk és önfegyelmük kialakításában. (Kezdetben itt is külső formákkal, de ezeken idővel túllépve a belső késztetés válik fontosabbá). A fegyelmi szintek és a magaviseleti elvárások magasak, de mindig a célhoz szabottak. A szabályokat a dojo etikett adta szük mozgástérben a közösség alkotja meg és mindenki betartja. Az edző egy ideig jó példával jár elől, aztán segíti a szabályok gyakorlati alkalmazását. A szabályszegések következményeinek emagyarázásával támogatja a tanítványokat, hogy megértsék a rendszer működését és azt, hogy miben tévedtek. Ebben a környezetben a büntetés értelmét veszti. Nagyon ritkán kell alkalmazni.

A rendszer hátránya, hogy kialakítása több időt igényel, mint a parancsuralmi. De a tanítványok magasfokú feladattudattal fognak benne rendelkezni és világosan látják majd a követelmények céjait is. Nagyon megerősödik bennük a tanító-tanítvány kapcsolat és párhuzamosan az egymás közti kapcsolat is. (Ennek jó példája, hogy bizonyos feladatok elvégzéséhez jobban igénylik egy társuk irányítását, mint az edzőét).

A közösség fegyelmi dolgokban önjavítóvá válik, az esetleges vétségeket egymás közt gyorsan megbeszélik és figyelmeztetik a vétkest, hogy miben tévedett és meg is mutatják neki hogyan csinálja.

A következőkben majd arról írok hogyan sikerült ezt elérnem a saját tanítványaimmal.